Öregmalom életmódház
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Nádszál-kisasszony, a szenvedély börtönében


Az anorexia nervosa

Általában serdülőkorban, kizárólag lányoknál alakul ki, akik korunk túlreklámozott nőideáljának valószínűtlenül filigrán alkatát szeretnék elérni (Már a kisgyermekkorban kezdődik a torzulás, a csecsemőbabát, mely az anyai szerepet volt hivatott modellálni, felváltja az életidegen Barbi-ideál).
Az anorexia nem elsősorban az étvágy elvesztését, hanem annak drasztikus megtagadását, az evés, az étel és ezzel kissé az élet visszautasítását is jelenti, hiszen a fejlődést tagadja és ezzel a visszafejlődést szolgálja. A beteg szó szerint elfogy, de még akkor is kövérnek látja magát, ha testsúlya jóval alatta marad az átlagosnak. Elsősorban olyan – rendkívül merev, perfekcionista, a feltétel nélküli szeretetet nem igazán ismerő családok gyermekei esnek áldozatul az anorexiának. A túl magasak a követelmények eleve kudarcra ítélik a fiatalt. A vészes soványság, mint minden életveszélyes állapot endorfin-felszabadulással jár, ez bizonyos sovány vigaszt, elégtételt jelent a fiatalnak. A táplálkozáshiányos szervezet azután gyomorfekélyhez, a menstruáció kimaradásához, tanulási zavarokhoz, mentális károsodáshoz, szervi elégtelenségekhez és végső soron halálhoz vezethet. Az anorexia nervosa és a bulaemia nervosa két pólus, a normális étkezésnek és testalkatnak két torz végpontja, karikatúrája.

A bulaemia nervosa

A bulaemia nervosa  vagy farkaséhség az anorexia ellentétpárja. Ebben az esetben a beteg nagy tömegű élelmiszer bekebelezésével elégíti ki szeretet-éhségét, amelytől rendszerint igyekszik minél előbb – hashajtóval, ön-hánytatással – megszabadulni. Szintén fiatal nők, ritkább esetben férfiak betegsége. Kicsit később, általában 16-22 éves kor körül alakul ki. Kivéve a folyamatosan kövér gyermekeket, akik később is kövérek maradnak. A zavar oka gyermekkori traumában rejlik; szinte minden esetben a szülők elutasítása, ridegsége, közönye, valamilyen súlyos érzelmi trauma, akár nemi erőszak is állhat a háttérben.

Az anorexia és a bulímia gyakran váltja egymást.

S. Bernadett, 18 éves ócsai gimnazista. Tavaly nyáron szakított vele a barátja, a vele egyidős R. Gábor. Első szerelem volt az övék, és a kislány úgy érezte, hogy Gáborban megtalálta az igazit. Sokszor álmodozott arról, hogy milyen ruhát fog majd viselni az esküvőjükön, ki lesz a közös gyermekeik keresztanyja, stb. Ezzel szemben a fiút egész más dolgok foglalkoztatták. Gábor jobban szeretett a haverokkal lenni, és egyre terhesebb lett számára Bernadett ragaszkodása, míg egy napon végleg kiadta az útját. Attól kezdve a kislányt mintha kicserélték volna. Korábbi jókedvének nyoma sem maradt, folyton egyedül érezte magát, egyre kevesebbet evett. Eleinte csak az ebédet, később már a vacsorát is visszautasította, egy idő után pedig már csak gyümölcsön és cukros üdítőitalokon élt. Alig több mint négy hónap alatt az egykor életvidám, formás kislány 65-ről 47 kilogrammra fogyott, menstruációja kimaradt, tanulmányi eredménye nagymértékben leromlott. Novemberben került a vadaskerti klinikára, ahol először egyénileg kezelték, majd kétszer egyhetes csoportterápián vett részt, ahol hasonló cipőben járó lányokkal együtt, egymást segítve próbáltak úrrá lenni a betegségen. Bernadett a szerencsésebbek közé tarozik, mert viszonylag rövid idő alatt sikerült kilábalni az anorexia fogságából. Bár már gyógyultnak vallja magát, időnként még eljár utókezelésekre, és külön öröm számára, hogy elkóborolt szerelme visszatalált hozzá.

Dr. Sineger Eleonóra, pszichiáter, addiktológus főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy két változata létezik az anorexia nervosának. Hazai és külföldi Rorschach-tesztek is bizonyítják, hogy az elsődleges anorexia gyökerei a kora gyermekkorban keresendők, és mindig az édesanya és a leánygyermek közötti kapcsolat zavaraira vezethetők vissza, míg a másodlagos anorexiánál a viszonylag normális mentális fejlődést egyéb krízishelyzet, például egy szerelmi csalódás töri meg, mint ahogy Bernadett esetében is. Az elsődleges anorexiát az édesanya maga váltja ki azáltal, hogy nem tartja tiszteletben a felnövekvő leánygyermek egyéniségét, jóformán a saját személyisége részének tartja, (mintegy bekebelezi) vagy a saját élete folytatásának tekinti lányát, helyette gondolkodik, és tudat alatt rivalizál vele. Az anyuka természetesen meg van győződve arról, hogy helyesen cselekszik, hiszen ő a legjobbat akarja a gyermekének. Tudat alatt azt szeretné, hogy a lánya mindig gyermek maradjon. Az anorexiások ezt a ki nem mondott, de ösztönösen vágyott kívánságot valósítják meg, mert annyira erős egységben, valóságos függőségben élnek az édesanyjukkal, hogy mindenben engedelmeskednek neki. (ki nem mondott, vágyott kívánságnak is). Az étel visszautasítása ugyanakkor jelzés is a részükről, amellyel föl akarják hívni a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben velük. B. Emesét tízéves korában az édesanyja nem engedte el még osztálykirándulásra sem, mert félt, hogy gyermekének valami baja történik az úton, így például buszbaleset éri vagy leesik az ágyról stb. Természetesen előfordulhatnak ehhez hasonló szerencsétlenségek, de hál’ istennek nem ez a jellemző. A kislány úgy megharagudott, hogy egy hétig nem szólt a szüleihez. Emese édesanyja nem dolgozott, így minden percét lánya ellenőrzésére fordította. Ennek az lett az eredménye, hogy a ma már 16 éves kislány az anorexia tüneteit produkálja, mellyel tiltakozását és bosszúvágyát is kifejezi, mintegy megbünteti a szülőt.

A beteg különösen örül annak, ha a lelki tünetetek mellett végre testi bántalmak is jelentkeznek nála, mert akkor minden magyarázkodás nélkül, feltétlenül orvoshoz kell fordulni, és a klasszikus, más néven szomatikus orvoslást a társadalom sokkal inkább elfogadja, mint a pszichiátriai beavatkozásokat. Így végre ő kerül a középpontba. A mentális betegségek kezelése így megint háttérbe kerül. Lássunk egy kiragadott, hétköznapi példát! Ha elvágjuk a kisujjunkat, mennyire meg vagyunk ijedve: kötözgetjük, sajnáljuk a fájlalt testrészt, ehhez képest azonban nagy lelki traumákkal sem foglalkozunk, inkább megpróbáljuk jó mélyre eltemetni a tudatalattinkba, ahol problémánk időzített bombaként viselkedik, hogy kellő időben aztán aktiválódjon sokkal nagyobb bajt idézve a fejünkre.

Rendszerint a másodlagos anorexia hátterében is tapasztalhatunk valamiféle kora gyermekkori érzelem-megvonást, amely lehet viszonylagos is, hiszen vannak, akiknek nagyobb a szeretet-éhségük, mint egy átlag gyermeknek. Ha ehhez még hozzájön egy csalódás, legyen szó akár valódi, akár plátói szerelemről, vagy a szülők válásáról, akkor gyakran előfordulhat, hogy a leánygyermek visszautasítja az étkezést. Ezzel a világot bünteti, mint ahogy azt a népmesében is láthattuk, amikor Szép Ilonka a vadász iránt érzett viszonzatlan szerelme miatt mintegy elsorvasztotta saját magát. (Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál…)

Míg az anorexia esetében a szülő zsarnokságával szinte agyonnyomja gyermekét, a bulimia esetében az édesanya kifejezetten ellenséges és nyíltan agresszív a lányával. Mindez előbb-utóbb a serdülőben is erőszakot vált ki, amelyet aztán – túlzott evés, habzsolás formájában – önmaga (önagresszió) ellen fordít. Itt is tapasztalhatjuk a ki nem mondott anyai rivalizálást a leánygyermekkel szemben, amikor inkább elviseli gyermeke kóros kövérségét, minthogy mellette riválisként jelenjen meg a fiatal lány. A bulaemia nervosa a szervezetre is nagyon káros, mert a gyakori hányással a gyomorsav felkerülve a szájüregbe megtámadja a fogzománcot, így a fogak nemritkán kiesnek, vagy elfeketednek. A  lelki veszélyessége még nagyobb hiszen a kiterjedésnek és visszahúzódásnak ez a fajta lüktetése borzasztóan igénybe veszi és szinte kisajátítja a mentális gondolkodást is. (A fiatal ideje nagy részét az étkezés és hányás megszervezésével és lebonyolításával tölti.) A mértéktelen habzsolás esetén a beteg nem az ételt, hanem annak toxikus, bódító hatását élvezi. A zabálási periódust gyakran követi 2-3 napos, bűntudattal táplált éhezés, majd kezdődik minden előlről. Ez olyan jellegű függést okoz, mint amit a drogbetegeknél tapasztalhatunk. A bulimiás célja is az, hogy szabad legyen, mindenen uralkodni akar, miközben ő válik rabjává magatartásának.

A főorvos szerint nagyon fontos a betegek mielőbbi felkutatása és pszichoterápiás kezelése, lehetőleg a család, főképp az édesanya bevonásával. Elsődleges feladat ugyanis a szülő és a felnövekvő gyermek közötti viszony rendezése. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor egy másik, lehetőleg idősebb nővel - aki lehet akár pedagógus, nagymama, orvos, terapeuta vagy védőnő – kell jó kapcsolatot kialakítania a fiatalnak, aki édesanyja helyett is beszélget vele és elfogadja őt. Nagyon fontos továbbá a negatív önkép, az úgynevezett görbe tükör kiegyenesítése, és olyan önjutalmazási rendszer kialakítása, amelynek hosszú távon előnyeit, és nem a hátulütőit élvezi a fiatal. Így például úszni, futni, tornázni kell, továbbá nem szabad megfeledkezni az egészséges étkezésről sem. Dr. Sineger hozzátette, hogy minden családban meg kell lennie az adott értékekhez illeszkedő követelményrendszernek, ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a gyermekeink csupán vendégek nálunk, akiknek előbb-utóbb saját útjukat kell járniuk. Az utasításokban való gondolkodás helyett sokkal fontosabb a személyre szóló odafigyelés és a feltétel nélküli szeretet, amelynek szabályozó és mintaadó magatartással kell kiegészülnie. A szülőnek kongruensnek kell lennie, vagyis önazonosság-tudattal kell rendelkeznie, ami alatt azt értjük, hogy amit képvisel és ahogyan él, átfedik egymást. Ettől válik a szülő hitelessé és hatni tud gyermekére annak individualizációja során. A szabados, mindent megengedő nevelés nem szeretet, hanem felelőtlenség, melynek eredménye maximum a gyerek tévelygése az útkeresés során. Ide tartozik azután a drogos és antiszociális magatartás kialakulása is.

A gyermek önálló entitását tisztelve el kell fogadnunk, ha a gyermekünk nem olyan foglalkozást választ, mint amit mi, szülők szántunk neki.

Végül terapeutának és páciensnek, valamint a család többi tagjának is katartikus élmény, amikor a fiatal lány gyógyulni kezd. A terápia során fel kell dolgozni a tudatalattiba tuszkolt negatív élményeket, a kis betegnek  meg kell tanulni szeretni és elfogadnia önmagát, meg kell tanulnia értékelni női identitását, a mamának el kell fogadnia kislánya nővé serdülését és esetleges saját nőiségének háttérbe szorulását, konszolidálni kell a családi viszonyokat, melynek során a szülőknek is fejlődniük és változniuk kell. Nem tudjuk megúszni a szembesítést és a tudatosítási folyamatot, mely végül pozitív önismerettel ajándékozza meg a szereplőket.

 Az érdemtelenül sanyargatott fiatal lányalak pedig  széppé, nőiessé és egészségessé válik. Ennek feltétele pedig, hogy lelkének fejlődése akadálymentes és harmonikus lehessen, bűntudattól és ki nem mondott büntetési szándéktól mentes. Ezek a ki nem mondott büntetési szándékok és ok nélküli bűntudatok ugyanis bumerángként viselkednek és visszaszállnak annak a fejére aki kelti őket. A végére, mint a mesében minden a helyére kerül, ha időben felfigyeltünk a problémára és mindannyian azon vagyunk, hogy orvosoljuk azokat. A teljes gyógyulás függvénye a megbocsátás és az elfogadás, a megbecsülés és az értékek felfedezése a másikban. Ehhez sokszor jól jön egy királyfi, aki a nádszálkisasszonyt kiszabadítja a várbörtönből, de sokszor a keményszívű király és királynő megbecsülése a szerény külsejű, ám lelki értékekben gazdag leányuk iránt is elegendő. A becsülés előhívja az önbecsülést és az igényességet és azután már itt is jöhet a régen várt királyfi…


Szerző: Dr Sineger Eleonóra