Öregmalom életmódház
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tanuljunk Boldogságot!

Lehet, hogy most meglepődsz kedves Olvasó, de a boldogság igenis tanulható! Attól függ mennyire vagyunk képesek boldogok lenni, hogy mire kondicionáljuk magunkat, milyenek a gondolataink, melyek azok a pozitív élmények, melyeket átélünk, beleivódnak sejtnedveinkbe, vérünkké válik, vagy elmegyünk mellettük, megfosztva magunkat annak örömétől, szépségétől, kedvességétől, vagy humorától. Míg az előbbi elmaradása pszichés immunitásunk csökkenését idézi elő, a negatív élmények feldolgozatlanul hagyása először legyengíti, fogékonnyá teszi lelkünket, minden lelki ártalom iránt, majd megbetegít. A negatív élmény feldolgozása lehet direkt, vagyis kibeszélem magamból, elmondom a barátaimnak, a mesteremnek, a pszichológusomnak, a lelkipásztoromnak, kinek-kinek a maga szokása szerint.

Az indirekt feldolgozás sokszor még egyszerűbb, kézenfekvőbb, feltéve, ha van rá késztetésünk, hogy megtegyük: kiírjuk, kifestjük, kizenéljük, kiénekeljük (népdal), kitáncoljuk magunkból, sőt még a sport is alkalmas a szublimáció „munkájának” elvégzésére. De ne feledjük, csakis a rendszeres és elkötelezett művelése a felsoroltak valamelyikének. Jó még az álomelemzés, az élményszintű önéletrajz elemzés, amit rendszerint szakember segítségével végzünk A feldolgozás viszonylag fáradságos, de nagyon eredményes munkája helyett gyakorta begyömöszöljük feldolgozatlan negatív élményeinket a tudatalattinkba. A feldolgozatlan negatív élmény pedig olyan, mint az időzített bomba, előbb-utóbb fel fog robbanni. Hátha még sok ilyen feldolgozatlan negatív élményünk van! Előbb-utóbb beváltjuk valamilyen krízisre: mentális vagy szomatikus betegségre, balesetre, kapcsolati zavarra, munkahelyi problémára, válásra, szerhasználatra, függő betegségekre, stb.  

Ennek a kis tanulmánynak az a célja, hogy megvizsgáljuk, mi vajon hol tartunk a boldogság- tanulás iskolájában.

Sokan nem is hinnénk, hogy már gondolati szinten eldőlnek a dolgok. Ha sokat gondolunk bajra, problémára, sikertelenségre, féltékenységre, nagyobb esélyünk van arra, hogy az be is következzen. Ezt úgy kell képileg elképzelni, mintha a gondolataink egyfajta láthatatlan, de mégis erősen ható, kisugárzó pályarendszert alkotnának körülöttünk, melyet érzékel a környező világ és a hasonló hullámhosszú gondolatok, események leszállópályát találnának rajtuk.

A magatartás és a cselekedetek előzménye, prekurzora a gondolat. Gondolat nélkül csak a mentális képességgel nem rendelkező lények cselekednek. A ház először van meg a tervező fejében, mint a terv a papíron, a terv is megelőzi a ház felépítését.

Ebből az következik, hogy felelősek vagyunk a gondolatainkért? Nem egészen. Az viszont igen, hogy milyen gondolatokat tartunk meg, tartósítunk, melyeket engedünk el, mint a sötét felhőket, tudva, hogy mögötte derűs az ég és a napsütötte ég derűs bárányfelhőket úsztat, melyek kellemes gondolatokat ébresztenek. Tehát gondolataink fejlődéséért már felelősek vagyunk. Hogy milyen gondolatok foglalkoztatnak bennünket, azt meg az határozza meg, kikkel beszélgetünk, milyen könyveket olvasunk, milyen filmeket nézünk meg, milyen hatások érnek, stb. Ha tudatosan keressük a jó irányba vivő gondolatokat, azok hamarosan otthon érzik magukat a hasonló gondolatok között és egymásra is fejlesztő, építő hatással leszek.

Erre a gondolatmenetre sokan mondhatják, hogy az élet más, aki ebben a mai világban boldog, az elmeháborodott, annyi a baj, a háború, a katasztrófa, a fenyegető veszély, viszálykodás, a szeretetlenség. Valóban mindenkinek magának kell eldönteni, hogy akar-e boldog lenni, vagy inkább kielégíti őt, mondhatnám „boldogítja” a divatosabb dekadencia. Egyetemista voltam, amikor először szembekerültem ezzel a kérdéssel. Mint minden diáknak, nekem is sok jó és sok rossz is volt az életemben, én mégis arra törekedtem, hogy az én perceptiómban (érzékelésemben) a jó dolgok legyenek túlsúlyban. Ez nem azt jelentette, hogy a rossz dolgokról nem vettem tudomást, hanem azt, hogy azokból igyekeztem tanulni, legközelebb jobban csinálni. Nem másokat, vagy a világot hibáztatni, hanem igyekeztem azt keresni, hol rontottam el, hol vétettem el az utat. Ebből egyfajta sportot űztem. Mindenki életében vannak tragédiák, szeretett személyek elvesztése, váratlan betegségek, anyagi nehézségek stb. Ami elkerülhetetlen, azt meg kell tanulni elfogadni, együtt élni vele és ezen körülmények között keresni egyensúlyt, harmóniát. Életem egyik nagy élménye volt, amikor meghívást kaptam egy mozgássérült lakótelepre, és ott megismerhettem, megbarátkozhattam ott lakó emberekkel. Előzőleg tele voltam szorongással, hogy milyen sok szomorúsággal, elégedetlenséggel, bánattal fogok szembesülni és legnagyobb meglepetésemre, boldog, kiegyensúlyozott, szellemes, kedves, kreatív, tehetséges emberekkel találkozhattam. Sokan közülük szájjal és/vagy lábbal festenek, írnak, vagy részt vesznek a paraolimpián. A lázadás, a kifelé mutogatás, az átkozódás nem jellemző ezekre az emberekre. A felsorolt negatív magatartásminták pedig bennünket mérgeznek, bennünket gyengítnek. Sokat tanulhatunk ezektől a nálunk kedvezőtlenebb körülmények között élő emberektől.

A boldogság elérése mindannyiunk célja, életünk értelme. Mint minden az életben, a boldogság is tanulható. Van, akinek szinte semmije sincs, mégis boldog, másnak mindene megvan, minden kívánsága teljesül, és mégis boldogtalan.

Victor Emanuel Frankl, bécsi pszichiáter, aki megjárta a koncentrációs tábort, tudta a boldogság titkát. Lelkét felülemelte a borzalmas valóságon, tudta, hogy nem volt mindig így és nem lesz mindig így és szinte kívülállóként, mint aki egy mozifilmen nézi végig a borzalmakat, tekintette a vele történteket. Mellesleg létrehozta a neuro-lingvisztikai terápiás iskolát ott a táborban. Ennek lényege a gyógyító szó. A szó a lélek postása. A „szeretet művészete” az a varázslat, ami nemcsak a magunk megmentését, hanem társaink segítését, megbékélését, az ellenünk elkövetett vétkek megbocsátását idézi elő. És a modern pszichológia rádöbben a szeretet gyógyító hatalmára, melyet a nagy vallási tanítók évezredek óta tanítanak: a negatív indulatok, ösztönök megbetegítenek, a pozitívak gyógyító hatásúak. Hiába mondjuk: az igazság a szemet szemért, fogat fogért törvény, ha bosszút esküszünk, féltékenyek, agresszívak, hatalmaskodóak, önzőek vagyunk, magunk ellen teszünk, saját magunkat betegítjük meg, először csak lelkileg, azután testileg is. Ha valaki ad, annak meg adatik. Ha segít, neki segítenek. A pozitív érzések: a szeretet, az öröm, a remény, a bizalom, a hit felemel és átsegít a nehézségeken. Hitünk megszabadít bennünket. A haláltáborból való kiszabadulása után Frankl, életét a boldogtalan, összezavarodott, célnélküli, magányos és negatív indulatokban szenvedő embertársai megsegítésére fordította. A XX. század végi pszichológiai irányzat, a pozitív kommunikáció előfutára volt.

Vajon mitől függ az, hogy ugyanazon körülmények között az egyik ember boldog, a másik nem az? Már kiskorunk óta nevelődünk és neveljük magunkat a boldogságra, ill. a boldogtalanságra. Sok függ attól, megtanulunk-e örülni az apró dolgoknak, melyek mindennaposnak, természetesnek tűnhetnek, de napi csodának is felfoghatjuk őket. A körülöttünk lévő világ csodaszép, az illatok, a színek, a fények, az árnyékok, a napsütés és a felhők játéka, a zivatar és a szivárvány, a Földön előforduló változatos formák, a bolygók pályái, a ritmus, a sebesség, a megállás és visszapillantás mind-mind csodálatos élmény. Ha tanulmányozunk egy fűszálat, vagy egy levelet, egy kis virágot, vagy egy lepkét, egy madarat, vagy bármilyen más vadon élő állatot, az első ami a szemünkbe ötlik,  hogy a lények szépek, harmonikusak, egyensúlyban vannak önmagukkal és a világgal. Ha becsülni tudjuk az életet magunk körül és önmagunkban is, akkor megízleljük az öröm és a boldogság ízét. Ha rácsodálkozunk a természetre annak rejtett csodái megelevenednek a szemünk láttára.

Mindannyiunknak van egy ''Sorskönyve'', amit mi magunk írunk az értelmünk kibomlása percétől (Eric Berne: Sorskönyv-analízis). Ebben persze szerepe van az öröklött génállományunknak,  a neveltetésünknek, a társadalmi normáknak, szokásoknak divatoknak.

Szeretnék elmesélni egy általam ismert valamikori kisfiú pozitív Sorskönyvét: A kisfiú szülei hivatalban dolgoztak, egyszer az édesapja elvitte a repülőtérre, talán vártak valakit. A kisfiút nagyon érdekelte az a nagy torony, ami, mint egy karmester az összes repülő le-, és felszállását engedélyezi, irányítja, összehangolja. Csodálta azt a tudást, ami az égi, láthatatlan országutak irányításához kell. Ettől kezdve, ha tehette, mindig erről kérdezett, vagy olvasott. Egyszer, amikor édesanyja a konyhában főzött és ő egy repülős újságot tanulmányozott, édesanyja megkérdezte tőle, nem akarsz-e írni annak a repülős tisztnek, aki az irányító toronyban vezeti a munkát? A kisfiúnak felcsillant a szeme. Írt a tisztnek, aztán teltek- múltak a hetek és egyszer csak válasz jött a levélre.

A tiszt minden kérdésére válaszolt a kisfiúnak. Kialakult egy levelezés közöttük, ami kb. havonta egy levélváltásból állt. Közeledett a karácsony és ez a tiszt elhatározta, hogy örömöt szerez a kisfiúnak. Megkérdezte: Nem akarsz egyszer eljönni ide a toronyba? A kisfiú hihetetlen boldogságot érzett, mintha a mennyei tündér jelent volna meg előtte, hogy kívánságát teljesítse. Ettől kezdve, időnként engedéllyel és rövid időkre a szünidőben felmehetett a kisfiú, tanulmányozhatta az ott folyó munkát, a műszereket, persze csakis úgy hogy ne zavarja az ott folyó rendkívül felelősségteljes munkát. Aztán a tiszt nyugdíjba ment, de volt egy második szolgálati naplója a hivatalos mellett, amiben összegyűjtötte a kisfiú leveleit, kérdéseit, és az ő válaszait is. A nyugdíjba-vonulási ünnepség végén, amikor méltatták példaértékű munkáját, felelősségteljes helytállását, emberségét, jó vezetői készségét, ezt a második szolgálati naplót rábízta az utódjára. A jövőt adom most át Önnek, vigyázzon rá, mint kertész az ültetett növényre, még csak piciny hajtás, de naggyá tud terebélyesedni, ha továbbra is óvó kezek vigyázzák. Az új tiszt elolvasta a második szolgálati naplót és úgy döntött folytatja az elődje által elkezdett rendhagyó kiképzést. A nyári szünetben már kisebb munkákat is rábíztak, ellenőrzés mellett. Mindez 30 éve történt és ma ez a kisfiú felnőtt és ő vette át az Irányító Toronyban a le és felszálló gépek irányítását. Tőle tudom, hogy boldog ember, azt a munkát végezheti, ami számára egy álom beteljesülése volt. Ez a Pozitív Sorskönyv. Kellett hozzá a kisfiú elkötelezettsége, kitartása, a szülei szerető irányítása, annak az ismeretlen tisztnek a nyitottsága, együttműködési készsége, stb.

Negatív Sorskönyv is létezik, talán sokkal gyakoribb is, mint a pozitív. De nem valamiféle előre elrendelés miatt válik negatívvá, hanem mi magunk tesszük azzá. Ha a szülők, tanárok csak a rosszat veszik észre a gyermekben, azt emelik ki, ezáltal erősíve meg benne a negatív tendenciákat, az elmarasztalás önmagát beteljesítő jóslattá válik, a gyerek lassan rájön, hogy egyedül a rosszalkodással hívhatja fel magára a figyelmet, és rögzülnek az új magatartási formák. Az ilyen gyerek biztosan negatív Sorskönyvet fog felépíteni magának. Ha még rossz példákat is lát maga előtt, akkor különösen ebbe az irányba sodródik. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad szabályozni őt, sőt adott esetben büntetni, a fontos, hogy a nevelés mindig növelés legyen, növeljük gyermekeinket testi egészségükben, lelki szükségleteikben és szellemi éhségükben.

Hogy a kertész példánál maradjunk, a fent leírt kritériumok teljesülése esetén bizonyára elegendő oxigén, napfény és eső éri a „növendéket” és az adaptív fejlődés nem marad el.

 A testi, lelki, szellemi fejlődés feltételeinek megléte mellett a fejlődő fiatal is elbír korlátozást, figyelmeztetést, szabályozást, mint a növény a metszést, igazítást.

A boldogság tehát egyik oldalról a hivatás, a társadalmi hasznosság-érzés, kreativitásunk kibontakozásának lehetősége, a munka örömének gyümölcse. A másik oldalról boldogságot érzelmi életünk egyensúlya, kapcsolati kultúránk megléte, a harmóniára való képességünk, alkalmazkodási és modellteremtő készségünk fejlettsége, körülményeink elfogadása, vagy azok megváltoztatásának készsége, az örömöt adás és kapás képessége jelenti.

Sokan mondják, hogy azért kell szerfüggőségbe menekülniük, mert a valóságban soha nem tudnak megélni boldogságot, ezt csak rafinált szerek fogyasztásával lehetséges megszerezni. Így aztán kábítószert fogyasztanak, mértéktelen ivásba fognak, sokan a játékszenvedélyben találják meg a sóvárgott örömöt, mások az evési függőségbe menekülnek, ismét mások saját maguk kóros fogyasztásában lelik kielégülésüket. A csokoládé és a cukros üdítők mértéktelen fogyasztása is okoz egyfajta örömet, mely azonban később sokkal több bosszúságot okoz, még később pedig a cukor háztartás felborulásának oka lehet.

Mindannyian meg tudjuk találni a boldogságot. Ha visszatekintünk életünk eseményeire, mindannyian voltunk valamikor felhőtlenül boldogok. Tehát képesek vagyunk rá. A probléma abban rejlik, hogy azt hisszük, valami külső oknak kell bekövetkezni, hogy boldogok legyünk. Pl. legyen egy kocsink, vagy egy házunk, legyen barátunk, vagy barátnőnk, divatos ruhánk, tudjunk elutazni egzotikus tájakra, jók legyenek a munkafeltételeink, érjünk el sikereket az iskolában, legyen gyerekünk, gyerekünk ügyes szép és okos legyen stb. Mindig van valami, amit még nem értünk el és amivel igazolni tudjuk boldogtalanságunkat. Eszünkbe se jut, hogy saját életünknek mi vagyunk a főrendezői, mindenki más csak statiszta benne.

Most vizsgáljuk meg, hol is tartunk a boldogság teremtés iskolájában?

77 kérdés a boldogságról:

  1. Van hobbija?
  2. Sokszor érzi egyedül, magányosnak magát?
  3. Szereti a munkáját?
  4. Egyedül él?
  5. Minden nap néz televíziót?
  6. Napi 1-2 órát vesz ez igénybe?
  7. Több mint 4 órát nézi a televízió műsorát?
  8. Munkáján kívül használ-e számítógépet?
  9. Ha igen, napi 1-2 hány órát ül a képernyő előtt?
  10. Napi 4 vagy több órát használja munka vagy iskola után
  11. Hét végén szokott-e járni szórakozni?
  12. Heti2- 3 alkalommal is egész éjszaka szórakoznak a barátaival?
  13. Szokott kirándulni?
  14. Havonta többször is elmennek a barátaival a zöldbe egy kis jó levegőt szívni?
  15. Szokott könyveket olvasni?
  16. Átlagban elolvas havonta 2 vagy több könyvet?
  17. Szokott moziba járni?
  18. Heti 2, vagy több alkalommal jár moziba?
  19. Sportol-e rendszeresen? (Heti 2 alkalommal)
  20. Van-e kedvenc sportja?
  21. Barátkozó természetű?
  22. Van-e legalább egy igazán jó barátja?
  23. Sikeresnek tartja magát?
  24. Szokott terveket kitűzni magának?
  25. Ha igen, általában meg is valósítja a terveit?
  26. Elégedett Ön az élete folyásával?
  27. Van rá eset, hogy lát egy szép képet és sokáig a hatása alatt áll?
  28. Van kedvenc együttese?
  29. Munkatársaival, iskolatársaival jó a kapcsolata?
  30. Itthon egy évben legalább egyszer elmegy egy múzeumba?
  31. Külföldön meglátogatja a kulturális nevezetességeket?
  32. Szeret üzletelni?
  33. Hajlamos Ön a bosszankodásra?
  34. Szokott naponta nevetni?
  35. Ha találkozik egy ismerősével szokott neki panaszkodni?
  36. Amikor munkába megy meg szokta figyelni az útjába eső épületek szépségét?
  37. Gyakori, hogy mire beér a munkahelyére már idegesen kezdi el a munkát?
  38. A munkahelyi légkör általában inkább feszült?
  39. Gyakran ébred úgy, hogy megint egy fárasztó nap elé néz?
  40. Megtalálta Ön a lélektársát?
  41. Vannak gyermekei?
  42. Sok gondja van a gyermekeivel?
  43. Inkább több az öröme bennük?
  44. Szereti a jó vicceket?
  45. Gyakran van Ön elkeseredve?
  46. Megtalálta a hivatását?
  47. Úgy gondolja, hogy a munka a megélhetéshez szükséges kellemetlen foglalatosság?
  48. Munkáját örömmel végzi?
  49. Gyakran érzi frusztráltnak magát?
  50. Úgy látja, hogy mások szerencsésebbek, mint Ön?
  51. Észreveszi maga körül a jó dolgokat?
  52. Meg szokta dicsérni a férjét, barátját vagy a gyermekét naponta valamiért?
  53. Ha nem tetszik valami, gyakran nem tudja elmondani barátságos hangnemben?
  54. Gyakran tör ki parázs vita a családban?
  55. Tudja-e mivel szerezhet a kedvesének, családtagjának örömöt? 
  56. Alkalmazza-e ezt a tudását gyakorta?
  57. Hamar észreveszi, ha valaki hibázik?
  58. Gyakran felemeli a hangját?
  59. Sokszor megsértik Önt?
  60. Észre szokta venni, ha valakinek valami baja van a környezetében?
  61. Meg szokta kérdezni, hogy mi bántja?
  62. Szereti a gyerekeket?
  63. Ön szeretne saját gyermeket (ha még nincs)?
  64. Van kedvenc virága?
  65. A rózsa a kedvenc virága?
  66. A szegfűt jobban szereti?
  67. A tulipán és a margaréta nagyobb örömöt okoz?
  68. A mezei vadvirág szépségében is tud gyönyörködni?
  69. Örülne, ha kedvese egy csokor ibolyával lepné meg a születésnapján?
  70. Szokta figyelni a felhők játékát?
  71. Ha olyat tesznek a környezetében, ami sérti az Ön érzékenységét hamar dühbe gurul?
  72. Szereti a szabadtéren végezhető játékokat, testmozgást?
  73. Vonzza Önt egy vadvízi evezés gondolata?
  74. Ha körülnéz az életben, igazságérzetét gyakran sérti valami?
  75. Szeret horgászni?
  76. Idegesíti Önt, ha a szomszédok hangoskodnak, mulatnak?
  77. Mutatta már valakinek milyen szép nyári éjjel a csillagos ég?

Értékelés

Először is tudnia kell, hogy rossz válasz nincs. Itt most azt keressük, ki az aki a boldogságot tudatosan keresi és részben már meg is találta! Mindannyian úton vagyunk és az út néha meredek, sziklás, barátságtalan, ha látjuk a célt, az út végét, akkor ezeket a nehezebb szakaszokat is jobb kedvvel tudjuk végigjárni.

Ha a

2, 4, 5, 7, 10, 12, 18, 33, 35, 37, 38, 39, 42, 45, 47, 49, 50, 53, 54, 57, 58, 59, 71, 74, 76 számú kérdések közül

Ha az

1, 3, 6, 8, 9, 11, 13, 14, 15, 16, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 34, 36, 40, 41, 43, 46, 48, 52, 55, 56, 60, 61, 62, 63, 64, 65, 66, 67, 68, 69, 70, 73, 75, 77 számú kérdések közül:

 

Örülünk, hogy együtt utazhattunk a boldogság szigetének megtalálására szerveződött expedícióban. Gondolom, hogy közben megtalálta a rejtély kulcsát, a boldogság szigete bennünk van, ott kell megtalálni.

 

Dr. Sineger Eleonóra, lélekgyógyász



Szerző: Dr Sineger Eleonóra